Adj fel mindent.
Dobd a szemétbe az eddigi életed.
Fordulj a fal felé,
kapcsold ki a telefonod,
húzd le a redőnyt.
Kezdj el főzni.
Folytasd.
Mi történik olyankor, ha valaki elkezdi annak az egyetlen tevékenységnek szentelni minden figyelmét, amit a legjobban élvez?
Szerencsére nekem még nem tették fel a kérdést; ugyanis nekem erről halvány fogalmam nincs. Aszerint élem az életemet, ami az adott pillanatban / napon / időszakban a legjobban esik, és ezek néha teljesen különböző dolgok: a vegán édességekkel való kísérletezéstől kezdve természetesen a fotográfián át a háromnál többdimenziós terek tudományos és tapasztalati úton való feltérképezésén keresztül a teázásig bezárólag elég széles a skála.
Ez nem jó vagy rossz, csupán a világ megismerésének egy lehetséges módja.
Önző módon azt írom, "szerencsére" Kovács Miklós ezt egészen máshogy gondolja.
Először az Everness Fesztiválon találkoztunk, talán 2015-ben, akkor az önkéntesek vezetőjeként látta el a szervezői feladatokat. Ekkoriban főként a festészetet szolgált platformként az alkotásai megjelenítésére. Tervezett grafikákat, illetve egy elképesztő energiákat közvetítő bögresorozatot, amelyeket az emberi energiarendszer központjainak szimbólumai díszítenek.
Aztán elkezdett főzni.
Először csak önmaga szórakoztatására, aztán létrehozta a Tantra Mantrát. Ez egy kitelepüléseken megjelenő ételbár, ahol Miklós az ayurvéda tudománya szerint alkot. Minden dósának, illetve a védikus 5 elemnek megfelelően elkészített ételeket az emberi energiarendszerre gyakorolt egyensúlyozó hatásuk szerint válogathatjuk. Egészen hiánypótló, hogy ez végre valakinek eszébe jutott. Inkább azon csodálkozom, hogy a tudatosság kibontakozásának és a védikus kultúra tudományainak újrafelfedezésének a korában hogy nem került erre nagyobb figyelem a tudatosan étkezőket megcélzó éttermek repertoárjában.
Egyébként nekem már megint csak egy handpanre volt szükségem.
Hazajöttem egy többnapos elvonulásról, ahol egy gyógyító növénnyel való kapcsolódás segített eljutni az önismeret következő szintjére, és azt éreztem, hogy a feldolgozási folyamathoz nagyban hozzájárulna, ha közben tudnék saját magam legnagyobb örömére handpanen játszani. Kiírtam Facebookra, hogy szükségem lenne egy hangszerre egy hétre, és Miklós rám írt, hogy vihetem az övét, szívesen kölcsön adja. Cserébe felajánlottam, hogy lövök róla néhány képet az étteremben, ahol nemrég vette át a konyhafőnöki feladatokat. Hát ilyen ember a mi Miklósunk.
És akkor megláttam, hogy mit jelent számára ételeket alkotni.
Van a főzésnek egy elfeledett, alkímiai - mágikus aspektusa: az a figyelem, ahogy a megfelelő összetevőket kiválogatva és egyesítve egy új rendszerszinten operáló matériát hoz létre az alkotó. Táplálékot hoz létre az alkotó. Egy olyan szubsztanciát, ami energetikai - fizikai - érzelmi síkon táplál. Az elfogyasztása, a vele való egyesülés örömet okoz, a figyelemmel való elfogyasztása pedig hatalmas segítség a testnek, hogy a megfelelő módon dolgozza fel azt, és építse be a szükséges elemeket.
Ezért is lehetett, hogy tavaly Miklós kapta az Év Vegán Séfje díjat a Csak a Mentes szakmai versenyén.
Ezután egyenes út vezetett a jelenlegi varázslóműhelybe, a Batthyány térhez közeli Édeni Vegán étterembe, ahol séfként a konyha reformját és új szinten való üzemeltetését látja el szeretetteljes feladatként. Amikor meglátogattam, éppen körtés és csokis nyers tortát készített. A desszert elkészülte előtt elindultam haza, ezért csak fotókról csodálhattam meg a gasztrocsodákat, ami a sütiimádó énemnek nagyobb kihívás volt, mint amikor tréning céljából Gandhi szűzlányok között aludt.
És hogy teljes legyen a kép: amikor visszaadtam Miklósnak a hangszert, játékosan, örömmel, a hangszer éteri vibrációit újra felfedezve ült le játszani. Ilyen az, amikor valaki jelenlétből kapcsolódik a fizikai sík tevékenységeihez.
Ahogy sétáltam hazafelé, csendesen kezdett lüktetni az élet a Mária tér fáiban, a készülődő naplemente túlszaturált kendőivel borította be a budai horizontot, én pedig mosollyal az arcomon nyugtáztam a rendet: így is lehet élni.
Így érdemes élni.