• Krisztián Bokor

Hogyan lett a mikrofonból kamera - 1. rész

Updated: 2 days ago


Vállalkozsó

-Kezdő vállalkozó vagyok - mondhatnám napszemüvegben, eltartott könyékkel mobiltelefonálva, miközben éppen a BMW-men támaszkodom, ha lenne BMW-m, de nincs. És mivel a történet közel sem festene ennyire szépen, ha autó helyett a biciklim szerepelne benne, ezért nem is mesélem- tekintve, hogy tulajdonképpen biciklim is pont annyi van, mint BMW-m.

Ehelyett egyezzünk ki annyiban, hogy jóbarátom és lakótársam jóvoltából 3 éve fotózásra adtam a fejem. Pontosabban a konyhánkban életemben először próbáltam exponálni egy Nikon D70-nel, ami viszont csak akkor volt hajlandó elsülni, ha talált éles pontot. Erről sajnos csak a szerkezet tudott, én annál kevésbé. Ebből kifolyólag a készülő profilképük helyett az anyázás volt éles, amit végig is hallgattak aktuális modelleim; a konyhapulton a káma szútrát megszégyenítő pózokba állított műanyag dinoszauruszok.

Határozottan emlékszem az érzésre is, nemcsak a pillanatra, amikor életemben először úgy döntöttem: még ha idén el is marad a bajszos bácsi beszéde, amit minden év szilveszterében trashből hallgatunk a barátaimmal, miközben erősen kapaszkodunk a valóságba, én akkor is működésre bírom ezt az ördögi masinát, és lefotózom azt a két gumidinoszauruszt.

És lefotóztam.

Ez mondjuk pont ma délután, de tudjuk: még ha az ember meg is jegyzi az első alkalmat, nem feltétlenül az lesz az etalon.

Ha akkor még nem is látszott az a szerpentineket megszégyenítő spirál, ami a mostani gyönyörű pillanatig vezetett, az már biztos volt, hogy olyan dolog történt, ami addig sosem:

Erőfeszítést tettem valamiért.

Korábban, ha nem volt a közvetlen közelemben mindkét összetevő, akkor inkább ittam a fröccsöt... szóda nélkül.

Attól a pillanattól kezdve a lustaság soha többé nem győzött olyan mértékben, mint előtte. Egy év múlva nagymamám segítségével megvásároltam a saját tükörreflexes gépemet: egy Nikon D5300-at egy 18-200-as objektívvel. Ez a lencse a nagymértékű zoomátfogása miatt lehetővé teszi, hogy nagylátószögű tájképektől kezdve az utca másik felén fotózott streetfotóig bármit lőjünk. Mindennek persze megvolt az ára, amit én akkor nem tudtam: a képminőség. Csak most, a fenti sorok írása közben veszem észre, hogy az objektív kiválasztása tökéletesen tükrözött engem: mindent akartam fényképezni, leginkább egyszerre, és azonnal.

El is kezdtem a számomra legkézenfekvőbb, és egyben legkommerszebb témát fotózni.

“Neve is van,...”

a főfaluról készült képeim látványa a legtöbb szemlélőből tetszést váltott ki: ezért, ha az objektivistákkal szemben valóban Aquinói Szent Tamásnak van igaza, akkor ezek a fotók bizony: szépek.

Igaz, leginkább 3 dolog szerepelt rajtuk:

1) híd,

2) folyó,

3) naplemente.

Ezek viszont tényleg elég meggyőzően, hiszen azóta ő egy hostel falát díszíti 150 x 100-as méretben:

A sikeren felbuzdulva kitaláltam, hogy a fotókat Váci utcai boltokba viszem, ahol a szerencsésebb turisták megvásárolhatják azokat. Ha még nem is közvetlenül a narancssárga Lamborghinit láttam magam előtt, abban biztos voltam, hogy a nyaramat fedezi az üzlet. 4 vagy 5 bolt el is fogadta a képeimet, én pedig hátradőlve vártam, hogy innentől a legnagyobb problémám az legyen, hogy nem tudnak húszezresből visszaadni.

Két hét múlva meglátogattam az üzleteket, miközben azon gondolkodtam, hol van a legközelebbi sarki Dom Perignon bolt, amikor is kiderült, hogy nem kell excel táblába foglalni a könyvelést: összesen 3 darab fotót adtak el.

Hm.

Újratervezés.

Láncfűrész és flex

“-Te fotós vagy? A múltkor még ács voltál!” - hangzott el egy barátom szájából, és a kijelentés nem is állt nagyon távol a valóságtól. Arról persze nem tudott, hogy évek óta fotózom, és néhány hónapja üzletszerűen is elkezdtünk ezzel foglalkozni. Akkor döntöttünk úgy jóbarátommal, hogy a fotózásból fogunk megélni, amikor láttuk, hogy tökéletes képeket adhatunk át a megrendelőinknek, de ne szaladjunk ennyire előre.

A fotóárulós fail utáni napokban két dolog volt biztos: a fesztiválszezon közepén egy napig sem maradhatok bevétel nélkül, valamint hogy szükségem van a következő dolgokra:

- nyugalom

- tiszta fej

- idő, míg átgondolom, hogyan tovább.

Akkori barátnőm közbenjárásával azonnali lehetőség adódott, hogy néhány hétre elmehessek egy barátja mellé ácssegédnek. Egyrészt azt mondják, hogy ez már kétezer éve is jót tett egy azóta rendesen félreértett, ám ikonikussá vált figurának, másrészt éreztem, hogy jelenlegi lelkiállapotomban úgysem tudnám megváltani a világot, viszont nyugdtan átgondolhatom a továbbiakat, ezért elvállaltam.

5:15 körül szólt az ébresztő.

Szerettem ezt az időpontot, korábban kiválóan megfelelt például a lefekvéshez. Inverz létezésem első napján megérkeztünk egy tündéri házikóhoz Hűvösvölgybe, ahol a reggeli csendes, szemerkélő, nyárillatú esőben egy teljesen újjáépítendő tető várt minket, valamint a fiatalos, kezdő nagymama tulaj, leggyakrabban szörppel és házi süteménnyel. A tetőről egyik oldalon a szomszédos többszázmilliós palota látványa emlékeztetett az képzeletben is egyre messzebb guruló Lamborghinimre, a másik oldalon viszont a közeli erdő látványa és érzete újra és újra eszembe juttatta, hogy az anyagi világ illúzióján túli valósághoz nem feltétlenül szükséges slusszkulcs és milliárdos palota. Sőt.

Egyik kezemben kalapács, másikban szög, előttem gerenda: a feladat egyértemű volt, a hangulat kiváló, az atmoszféra pedig megnyugtató. Nagyjából másfél hét kellett hozzá, míg megbizonyosodtam, hogy a következő fesztiválra biztosított a részvételem, a továbbiakban pedig a fotózásból szeretnék megélni, csak még nem tudtam, hogyan.

Az ácssegédkedés befejeztével egyik reggel (hála az időben fekvés - időben kelés újonnan megtanult rendszerének) nyolc óra felé jóbarátom és lakótársam, Ákos kopogott az ajtómon, és korábban sosem hallott szigorral a hangjában, ellentmondás nem tűrően közölte:

"-Beszélni akarok veled."

Még a csészébe éppen kiöntött zöld tea felszíne is abbahagyta a fodrozódást, és a kitöltés keltette hullámok is egyenletesre ijedtek a mikrotengerben. Bár a reggeli fej + boxer + alvós póló kombó nem támasztotta alá a főnöki megnyilvánulását, egyértelmű volt, hogy a jelenlegi tényállás: T mínusz 5 perc és találkozó a teraszon, az ajtó melletti sötétkék kerti székeken ülve, szemben a cseresznye- valamint a meggyfa jól ismert nyugalmában. Minden lehetőség megfordult a fejemben a kényszerű elköltözéstől kezdve egy nem várt haláleset híréig, csak az nem, amit

akkor közölt. Mégis ez volt az a mondat, ami nagyban meghatározza a következő éveimet, és lehetővé tették például a következő fotók létrejöttét:

(folyt. köv)

#storytelling #fotózás

57 views
  • Facebook Social Icon

© 2018 - NirvanArt