• samsarartphoto

Vissza a természetbe


Néhány hete újra felfedeztem, milyen is a szabad ég alatt járni a természetet. Nem mintha ezelőtt nem jártam volna kint a "vadonban", csak éppen nem fordítottam túl nagy jelentőséget a dolognak. Pedig hívogatott a természet már tavaly is.

Síelni voltunk a francia havasokban. Jó volt a társaság, meg a magyar pálinka is, amit magunkkal vittünk. Mégis, az egyheti összezártság idővel feszültségeket szült. Volt egy pont, amikor úgy éreztem, egészen egyedül akarok lenni. Valami megmagyarázhatatlan húzott a sífalu mellett lévő erdő felé. Fel is húztam a bakancsom és szó nélkül elindultam a szállásunkról. A többiek épp a pályára készültek, nem igazán értették mi ütött belém. A falu határát elérve elindultam felfelé egy hegyi ösvényen. A fejem még tele volt negatív gondolatokkal, de az erdő csendje már kezdett körbevenni. Egészen addig gyalogoltam, ahol már nem láttam és nem is hallottam a civilizációt. Leültem egy farönkre, és csak hallgattam a csöndet. Lassan kezdett belül is elülni a zaj. Hirtelen valami végtelen nyugalom és béke vett körül. Ahogy körbenéztem, minden másnak, újnak, frissnek tűnt. Valami megmagyarázhatatlan mély megértés szállt rám, mindent értettem, ami fontos az életben.

Ebben a tökéletes csöndben ültem még legalább egy órán keresztül. Amikor végül az ösvényen újra a falu felé vettem az irányt, úgy éreztem, mintha kicseréltek volna. Megfogadtam, hogy nem feledem ezt az érzést, és gyakrabban látogatok ki a természetbe.

A tavasz beköszöntével gyakran kirándulni indultunk a párommal. Minden alkalommal ugyanazt a békét és pozitív energiát éreztem kint a fák között. Fotós munkáim is a szabadba szólítottak. A természetben készült portré képeken is érezhető ez az energia, ez a szépség. A lenti képek például a Fót melletti tájvédelmi övezetben készítettem. Meglepő volt számomra, hogy a fővárostól pár percnyi autóútra ennyire közel érezhetem magam a természethez.

A teljes mérethez katt a képekre:

#utazás #természet #portré

  • Facebook Social Icon

© 2018 - NirvanArt